Tőkei Ferenc ............ Kínai viccek (Első változata megjelent a TEKINTET 1994/5-6. számában) Van, aki úgy véli, a kínai humor -- a régi kínai társadalom sajátosságai következtében -- nem igazán szatirikus, nem radikálisan kritikai, a kínai irodalomból hiányzik a szatíra. Nos, a szatíra természetesen nem önálló műfaj, így aztán nem is műfaját, hanem a szatirikus magatartás megnyilvánulásait kell keresnünk a kínai irodalomban. Az pedig nem tagadható, hogy például a klasszikus kínai irodalom regényszerű elbeszélésfolyamaiban, vagy éppen novellisztikájában (Pu Szung-ling) és komédiáiban temérdek szatirikus részletre, fejezetre és műre bukkanhatunk. Van azonban egy forma, amelyben a kínai szatirikus humor közvetlenül is megjelenik, ez pedig a vicc. Nem bonyolódom itt semmiféle humor-, szatíra- vagy viccelméleti okoskodásba, egyszerűen leszögezem, hogy véleményem szerint a humor mindig szatirikus, "irodalmon kívüli", főképpen beszélt, folklorisztikus formája pedig a vicc. Mármost a kínai vicc kutatása azért is nehéz, mert a kínai gyűjtemények többnyire összekeverik a viccet az anekdotával, tanmesével és hasonlókkal, s teszik ezt mind a mai napig. Ezért a következő vicc-példák forrásául egy olyan kiadványt választottam, amelyben megítélésem szerint valóban vicc-félék, mégpedig népi tréfák találhatók. Csou Csi-ming állította össze és jelentette meg 1958-ban, a pekingi Népi Irodalmi Kiadónál; a címe "Négy viccgyűjtemény a Ming- és Csing-korból", a négy könyvecske összeállítója pedig a Ming-kori Csao Nan-hszing és Feng Meng-lung, valamint a Csing-kori Csen Kao-mo és Si Cseng-csin volt. Ennek a kiadványnak a lapszámaira hivatkozom majd azok számára, akiket az eredeti kínai szöveg is érdekel. A vicc fordítása mindig különleges feladat, alighanem még a versordításénál is nehezebb. A vicc a népi vagy nemzeti tapasztalatok olyan mély rétegéből fakad fel, hogy sokszor bizony fogalmunk sincs róla, mit nevetnek mondjuk a franciák vagy a németek a saját vicceiken. A kínai viccek ráadásul többnyire elbeszélő stílusúak, mondataik múltidejűek; ezt a mi szokásainknak megfelelően meg kellett változtatnom. Egyébként szó szerinti pontosságra törekedtem. Érdemes lenne lefordítani magyarra a négy kis gyűjteményt. Ezúttal azonban csak -- jóformán találomra kiválasztott -- példákat mutathatok be. A csoportosítás szempontja az, hogy a népi szatíra a kínai társadalom mely jelenségeit veszi célba. Legyen első példánk a hivatalnokságra törekvő, hivatali vizsgájára készülő szegény írástudó, a diák. Egy ugyancsak szatirikus vicc, amelynek megértéséhez számolni kell a kínai nyelv sajátosságaival is, magyarul így lenne mondható: A szarköltemény Egy diáknak kitellettek az életévei, s ő megjelenik a pokol királya előtt. A pokol királya éppen szarik, és a diák szépen felkínál neki egy ódát a szarhoz, mely így hangzik: Magasra emelt arany fenekedből Árad szerte a drága illat, Olyan, akár egy húros hangszer zenéje, Vagy mint a mosusz édes illata. Szolgád éppen az alsó szélben áll S alig győzi szagolgatni pompás illatát. A pokolkirály megörül a versnek, s meghosszabbítván a diák életét még tíz esztendővel, nyomban vissza is engedi a felső világba. Amikor kitellik a tíz év, a diák újra megjelenik a pokol királya előtt, s meg akarván mutatni nagy becsvágyát, reszketve néz föl a felséges trónusra. A pokolkirály megkérdezi, miféle ember volna ez, és az ördögök ezt felelik: - Ez a diák, aki azt a szar költeményt írta. (Id. mű 5.) Vagy egy másik vicc a szegény diákról: Teli has, üres has Egy diák a vizsgájára készül, és se éjjel, se nappal nem szabadul az ő nagy gondjától. A felesége vígasztalni próbálja mondván: - Látom, milyen nehezen írod azt a dolgozatot! Hiszen ez éppoly nehéz lehet, mint gyereket szülni! - Csak nektek gyereket szülni könnyebb - feleli a férj. - Miből látni ezt? - kérdi a feleség. - Neked akkor legalább van valami a hasadban - mondja a férj - de az én hasam teljesen üres! (Uo. 4Ó.) Hogy ez már favicc? Hát az is a vicc autentikus fajtája. Egy másik kedvelt célpontja a szatírának: a kínai orvos. Lássuk a példát: Az orvos Egy orvos megérkezik a házba, s amíg a beteg pulzusát vizsgálgatja, hatalmas zápor kerekedik. - Ezt senki nem ússza meg - szól az orvos. Valaki megkérdi tőle: - Hogy mondhatod egy ember pulzusa alapján, hogy senki nem ússza meg? - Ez a nagy zápor - feleli az orvos - elveri a vetést, ezt nem ússza meg senki. (Uo. 6.) Vagy hallgassuk meg a következőt: Orvosság a székletre Egy ember súlyos beteg. Az orvos megvizsgálja a pulzusát és így szól: - Ha beveszed az orvosságot, figyeld, mikor ad hangot a hasad, és akkor siess székelni, mert különben összecsinálod magad. Kis üldögélés után az orvos hallja a szarás hangját. - Mi a helyzet? - kérdezi. - Becsináltam - feleli a beteg. - Akkor jó - mondja az orvos. (Uo. 54.) Kedvelt célpontja a népi szatírának a hagyományos esküvői menet. Mintha csak az új kínai filmművészet remek filmjeit látnánk, amelyekben oly gyakori a menyasszony leendő -- és ismeretlen -- férjeurához cipelésének jelenete. Halljuk az egyiket: Kiszakad a gyaloghintó feneke Egy menyasszony gyaloghintójának, útban férje házához, kiszakad a feneke. A hintóvivők tanakodni kezdenek, mondják, hogy nem tudják tovább vinni a fiatal asszonyt, ahhoz pedig, hogy visszaforduljanak, túlságosan messze vannak már. Az asszonyka hallja, mit beszélnek, s így szól: - Van egy ötletem. A szolgák örömmel kérdik, mi volna az. - Ti kívülről viszitek a hintót, én meg majd gyalogolok benne. (Uo. 45.) A fenn-az-ernyő-nincsen-kas valóban szatírára érdemes kritikájának tehát már több évszázados hagyománya van Kínában. Ám a gyűjteményben nyomban ezután olvasható a viccnek egy más nézőpontú változata is: Nem sírok Egy menyasszony, útban férjének háza felé, keservesen zokogni kezd. A gyaloghintóvivők nem állhatják a sírását, azt mondják hát neki: - Kisasszony, forduljunk meg és vigyünk vissza? - Már nem sírok - feleli az asszonyka. (Uo.) Általában azonban a látszat megőrzésének kötelessége gyakoribb vicc-téma. Például: A tetű Egy ember a barátja szeme láttára tetűt fog. De meg akarja őrizni a látszatot, ezért a földre dobja és így szól: - Azt hittem, tetű! A barátja meg tapintatosan fölcsippenti, megnézi és így szól: - Én azt hittem, nem tetű. (Uo. 94.) Természetesen nem csak az ősi hagyományok lehetnek tárgyai a kínai szatírának, hanem minden emberi gyöngeség. Például a fukarság: Aki nem marasztalja vendégét Egy messziről jött vendég sokáig elüldögél. Az udvar tele van a házigazda tyúkjaival és kacsáival, a vendégtől mégis azzal búcsúzik el, hogy a ház szegény és nem merik étkezésre marasztalni. A vendég akkor kér egy kést és le akarja vágni ennivalónak a már fölszerszámozott lovát. - De akkor hogyan jutsz haza, uram? - kérdi a házigazda. - Kérek majd tőled, uram, egy tyúkot vagy kacsát - így a vendég, - és majd szépen annak a hátára ülök. (Uo. 5Ó.) Kedvesek és élvezhetők a következő viccek is: A vízbe esett ember Egy ember vízbe esik, és a fia kiabálni kezd, mentsék ki gyorsan. Az apa ekkor kidugja fejét a vízből és így kiált: - Aki három ezüst fillérért kiment, az jöhet, de aki többet akar, ide ne jőjjön! (Uo. 81.) A vendéglátás Egy ember vendéget hív, de nincs elegendő húsa s így egyszerre föl tudja tálalni a lakomát. - Van egy lámpásod, amit kölcsön adhatnál? - kérdezi a vendég. - Mire kell a lámpás? - így a házigazda. - Az asztalra tett dolgokból - feleli a vendég - semmit sem látok. (Uo. 96.) Aki a bort szereti Apa és fia bort visz a vállán egy korsóban, és útközben a korsó összetörik. Az apa csak mérgelődik, de a fiú lehasal a földre és issza-issza a bort. Egyszer aztán fölemeli a fejét és így szól apjához: - Te talán ennivalót is akarsz hozzá? (Uo. 99.) Igen gyakran gúny tárgya a részegség is. Például: A barát Egy szerzetes valami bűnt követett el, s egy ember elfogja. Éjszakára egy fogadóban szállnak meg, és a barát töltögeti a bort, biztatgatva emberét, hogy igyék, és mikor az lerészegedik, levágja annak haját és elmenekül. Amikor embere kijózanodik, a házban mindenütt keresi a barátot, de nem találja. Végül is a fejéhez ér a keze és rádöbben, hogy nincsen haja. - A barát itt van! - kiáltja el magát. - Csak én mentem el valahová! (Uo. 7.) Egy másik példa: Messzire vagy közelre Borozgatás után a vendégek arról beszélgetnek, kinek mekkora utat kell megtennie hazáig. Egy berúgott vendég így szól: - Itt a gyékényen ülők közül nekem kell a legkevesebbet mennem. Az egybegyűltek mondják, hogy a legkevesebbet a házigazdának kell mennie. - Ha házigazdánk a szobájába megy, egy kis utat csak meg kell tennie - feleli rejtélyesen a részeg. - Én azonban egy tapodtat sem mozdulok már innen. (Uo. 52.) A viccek szatírája bepillantást enged a patriarchális család valóságába. Nagyon kedvelt vicc lehetett, mert a négy gyűjtemény közül kettőben is megtalálható a következő: Aki fél az asszonytól Egy férjet verni kezd a felesége, s ő mit tehetne mást, bemászik az ágy alá. - Azonnal gyere ki! - kiabál az asszony. - Én meglett férfi vagyok - jön a felelet, - ha tehát azt mondom, hogy nem megyek ki, akkor nem is megyek! (Uo. 9. és 49.) Vagy hallgassunk meg a családi viszonyokról még egyet: Nincs egyedül Egy kurtizán így szól a vendégéhez: - Amíg te itt játszadozol, a feleséged egyedül van odahaza. - Nincs egyedül - feleli a vendég. - Hogyhogy nincs egyedül? - kérdi meglepetten a kurtizán. - Hát azt hiszed, ha egyedül maradt volna otthon, elengedett volna engem? (Uo. 47.) S ha már egy szerzetesről is szó esett: Van amire gondolni is jó Egy szerzetes meg egy asszony egy csónakban utaznak, s a szerzetes állandóan bámulja az asszonyt, aki végül is haragra gerjed és megparancsolja, hogy verjék meg a barátot. A szerzetes ettől fogva csukva tartja a szemét, így érnek partra, ám akkor az asszony újra megvereti. - Most mit vétettem - kérdi a szerzetes. - Most csukott szemmel is arra gondolsz, milyen jó volna megkapni engem! (Uo. 1Ó6.) Két különböző feledékenységről: A szakács Egy szakács, amikor otthonában húst szeletel, kebelébe rejt egy darabot. A felesége észreveszi és megszidja érte: - Ez a saját húsod, miért dugod el? - Elfelejtettem - így a felelet. (Uo. 56.) A feledékenység Egy ember megkérdezi egy öregnek a nevét, és az megmondja: - Csang a nevem. Nem sokkal utóbb újra megkérdezi, és az öreg ismét megmondja. Mikor azonban harmadszor is megkérdezi, az öreg már méltatlankodik: - Mondtam már, hogy Csang a nevem, miért kérdezed annyiszor? S a feledékeny ember: - Joggal méltatlankodol, tiszteletreméltó Li uram. (Uo. 72.) Szatíra tárgya a tudatlanság is, kissé göregáboros modorban: A harang Két falusi ember bemegy a városba, és harangszót hallanak. - Mi adja ezt a hangot? - kérdi az egyik. - A harang - feleli a másik. - És jóízű a harang húsa? - kérdi az egyik. - Sárból csinált dolgot hogy lehetne megenni? - feleli a másik. (Uo. 75.) Olvad a jég Egy tökfilkó az apósa házában jár, s ott történetesen ízesített jeget eszik. Ízlik neki, papírba csomagol hát belőle, s az övébe teszi. Hazaérve így szól a feleségéhez: - Apád házában valami nagyon finomat ettem, de hoztam belőle neked is, kóstold meg. Azzal benyúl az övébe, ahol a jég akkorra már persze elolvadt. Az ember meghökkenve mondja: - Összepisálta magát és megszökött. (Uo. 76.) Kis ízelítőnket ezúttal be is fejezem -- még egy faviccel: Szidják azt, aki beszart Együtt üldögélő emberek között valaki összecsinálja magát. A többiek nem tudják, ki volt, de mind egyvalakire gyanakodnak, ujjal mutogatnak reá és szidalmazzák. Az az ember egyáltalában nem szart be, de mégsem vitatkozik velük, csak nevetgél. - Mit nevetsz? - kérdik a többiek. - Azon nevetek - feleli az ember - hogy aki beszart, az is veletek együtt szid most engem. (Uo. 132.) Rendben van, tovább nem bosszantom a tisztelt olvasót. *** .