CSÜ JÜAN: SZÁMŰZETÉS Nagy László fordításában (A kínai eredetiből magyar prózára fordította, a jegyzeteket és az utószót írta Tőkei Ferenc) Vagyok királyi Kao-jang sarj Po-jung volt derék apám Lettem a jin-év elején Keng-jin nap fordulatán Fölmérte apám e napot Két nevet adott nekem Köz-nevem: Egyenes Mérce Összhang a másik nevem Voltam belül is gyönyörű Kiváló sokak közül Medvefű-öltönyt vettem föl Orchideát övemül Előttem robog az idő Aggódva szedek füvet Magnóliát ad hajnali domb Tél-füvet esti sziget Nap, hold, tavasz, ősz kergetőz Letűnik, lomb leborul Fű fakul, féltlek tiszta szív Neked is bealkonyul Király, nem ölted a gazt A rosszat sínyli a jó Jeleztem neked jó irányt Röpített jóvérű ló Ragyog a Három Úr kora Bölcsek füvétől szagos Nemes borsághoz kassziát Kassziát kössek-e most? Dicső volt Jao és Sun Jó úton gyors vezető Becstelen Csie s Csou Bozótban megrekedő Mind banda-lélek, koncleső Szűk az út, vészes sötét Nem óvtam soha magamat Csak a király szekerét Hátravigyázva előztem Elődök dicső nyomán Rágalomnak hitt, nem nekem A király haragszik rám Tudom, a hűség baj nekem De állhatatos vagyok Kilenc ég legyen a tanúm Bajra itt hűség az ok Bár hajdan értettük egymást Más színű lett a király Hogy ellökött: elviselem De ingatagsága fáj Kilenc kert orchideám volt Fát száz mu földem nevelt Liu-ji s fang-cse füvem Táblákban vegyesen kelt Ezekben hittem: kinyílnak S vetésem learatom Hervadásuk se fájt volna De mi lett belőlük? Gyom Tart a falánkok versenye Konclesők ideje ez Nem maguk, mások bírái Mind irígy, nagy hírt szerez Mind rohan, egymást eszi De e szív másra figyel Félek, a vénség elér S hírnevem nem érem el Magnólia-harmat italom Étkem krizantém-szirom De ha erényben dús vagyok Sanyarhat éhség, bírom Gyökérrel csokrot kötözök Hullt fügeszirmot szedek Egyenesítek kassziát Fűzök huseng-levelet Örökségem: ősi erény Más a szokás, tudom én Mit bánom, tetszik vagy nem Peng-hszien útja enyém Sóhajtok, ríkat jajos nép Hiába húztam igám Reggel még tanáccsal láttam el Este már lecsapott rám Elűztek, de rangom virágöv Új is lesz, örömem ez Nem bánok semmit, veszejthet Kínhalál, kilencszeres Királyom, haragszom rád Nem láttad jól szívemet A nők, szemem irígyei Költötték rossz híremet Korunk mestere mind ravasz Bókol, csak bajokba ránt Tussal írt zsinórt nem követ Nekiront görbén, haránt Nincs remény, szívem nehéz Árva e korban, ez a bajom Legyek a távol vándora Vesszek, de nem aljasodom Csapatba nem gyűl a sas Sarkos kerekhez nem simul Két eszme sose barát Fékezem vágyaim Tűröm a jogtalant Tisztán meghalni bölcs szokás Így sok bölcs szívesen halt Magam se vártam ennyi vészt S megálltam jól a helyem Így tovább tébolyogni kár Hát fordulj meg, szekerem Tarka vízparton léptetek Zöld halom nyugalmat ád Új seb lenne az irgalom Most öltök méltó ruhát Virágszirmokból én kötöm Suhogóm: lótusz, sulyom Erényem: erős tisztaság Nem tudják, de én tudom Sisakom tornya égbe ér Leng övem végtelenül A mocskos ma tisztát emészt Ragyogok én egyedül Két szemem gyakran visszasüt Belátok minden vadont Övdíszem pompás virulás Eleven illatot ont Mindenkit más-más boldogít Engem örök becsület Szaggathat bárd, szívem ragyog Őt büntetni nem lehet Nővérem óvott nagyon Okos volt, szava kemény "Konok volt Kun, s belehalt A Tollas Csúcs mezején Kár ez a hűség, erény Tökélyed sokba kerül Az udvart gaz növi be Kár, hogy kiállsz egyedül Beszélj bár minddel külön Belsejük más-más homály S egymást dicsérve mind barát Rám hallgass, árván ne állj!" Fékezi magát a bölcs S én délen panaszkodom Keresem a Kétszer Dicsőt Átkelve két folyamon: "Kilenc dalt fujt Csi, Kilenc szót Átmulatott napot, éjt Holnapra, bajra nem gondolt S fia: Vu viszályra kélt Mulatozott, vadászott Ji Rókákra fogta nyilát De nőjét megejtette Cso A lótás-futás csak árt Szörnyű erős volt Csiao Csupa vágy, s féktelen élt Csak dúlt, ivott esztelenül S a hóhér vette fejét Csie tanácsra nem adott Iszonyú végre jutott Őrült király volt Hou-hszin A Jin-törzs vele bukott De Tang és Jü s a Csou-faj Nem botlott s napja delelt Tussal írt mércét kedvelt mind Rangra csak bölcset emelt Ó, a Szent Ég segít Jószándékot ha lát Boldogságba a bölcs vezet Bölcs vidít földi hazát Vizsgálom a multat, jövőt Sarkaid, emberi terv Nem hasznos, aki nem igaz Segélni rosszat: keserv Nem bánom tetteimet Bár testem beleszakad Markolatában ferde tőr Legyilkol jót, igazat" Zokogok keservesen Kortársam egyik se ért Szagos fűt könnyem itat Eláztat ruhaszegélyt Azon térdelek, szám pöröl Igazam feltündököl Főnikszet, sárkányt befogok Forgószél emel, robogok! Cangvuban fékem kioldom S ott vagyok Hszüanpuban Csodák helye ez, időznék Alkonyul hamarosan Ne siess, Hszi-ho, Napkocsis Ragyog a Jence-orom Elindultam igazamért Lent-fönt csak azt kutatom Égi Tóból isznak lovaim A gyeplőt rájuk dobom Vezénylem a napot zöld ággal S bolyonghatok szabadon Elől hajt Vang-su, a Hold-kocsis Fej-lien, Szél Ura nyomomon Utat a Luan-főnix tör A Mennydörgés Urát hivom Nappalban, éjben süvítve Röpít a madár-fogat Felhőket szelek rendeznek Hogy díszben fogadjanak Tömörödnek már, szétválnak Pír sajog sorfalukon Ég Kapusa, tárd ki kapud! Csak bámul hallgatagon Beborúlt, állok tétován Kezemben orchideák Igaz embert homályba von E zűrös, vaksi világ De a Fehér Folyón átkelek Megháglak Tündér-orom A Hölgyet nem lelem ott Szomorún megsiratom Tavasz-Palotába lebegek Hív piros ékkövű ág Egy földi leánynak letöröm Tart még a szép ifjúság "Feng-lung, fellegek istene Fu úrnőt keresd nekem Csien-szju, tárgyalj vele te Neki leoldom övem" Kacér, mint a fellegbodor Elfordul szívem elől Hajnalban habozza haját Este a hegycsúcsra dől Csak a szépsége rabja, hiú Mulatozásra mohó Gyönyörű, de mértéktelen Más kell, kedvemre való Égen hiába bolygok én Forgódva négy táj iránt Lehiv egy lányos jáde-torony Látom a juszungi lányt "Csen-madár, beszélj vele" Kár lenne -- szól a madár Hímgerle rögtön röpül Könnyelműn száll, az a kár Szívemet a kétség eszi Indulok, torpanok is Főnixem, nem lesz eljegyzés Kao-hszin előz, a hamis Megállnék, de nem tudom hol Nem nyugszom soha, soha Jujü-beli két Jao-lány Megnézlek, megyek oda Kérő-vőfélyem ostoba Esztelenül fecsegő A világ a bölcsre irígy Itt csak a rossz a dicső Nem érlek el, asszonyi ágy Király, te alszol ma is Halálé ez a szerelem Bölcs fejem hatalma is "Ling-fen, jövendölj, itt a fű Itt a bambuszrúd, beszélj" Igy szól: "Aki jó, párra lel Nem vész, ki erényben él Íme a kilenc tartomány S van szép hölgy kívüle is Menj messzire, itt ne tünődj Megleled, nem lesz hamis Nevel szagos fűt más föld is Nemcsak a hazai táj Vakmerő, ki embert megitél A világ csupa homály Hordoz a lélek rosszat, jót De ez mind gonoszfia Szerintük övre üröm a jó Üröm -- s nem orchidea Füvekhez ostoba mind Igazi gyöngyhöz nem ért Borsvirág büdös neki Szaglássza csak a ganéjt" Ling-fen szavában kétkedem Este leszáll Vu-hszien Megkérem, veszem szavait Borson és tiszta rizsen Száz szellem rajzik, száll alá Tündérek tündöklenek Biztatnak erős istenek Jók a jelek Jósolnak: "szállj fel, szállj alá Keresd csak a hűt, a jót Tang meglelte magának Nit Jü pedig Kao-jaót Ha bensődben erény vezet Kérő neked sose kell Jüet, fujeni kőművest Vu-ting karolta fel Taglóval jól bánt Lü-vang S Ven király embere lett Csi Huannak Nincs-csi dalolt S főrangra emelkedett Nem járt le éved, évszakod Míg a kakuk szól, siess Ha felzokog, száz fű közül Szagosat szálat se lelsz" Fénylett ékköves övdiszem Avarral gonosz fedi Szépségét nem érti meg Aggódok, eltördeli Fordul az idő, változik Nyugtomat én se lelem Magnólia, orchidea Lehervad keserűen Üröm a régi szagos fű Üröm, üszök-fekete Nem kell ma erény, ez a baj Bölcs fejnek nincs kelete Derekas Lanban hittem én Belül üres, kiderült Igazat kiebrudal Silányat magához gyűjt Hiuság viszi Csiaót Szagtalan somot becsül Hencegő, furakodó Nemesért sose hevül Változást hoz a gyors idő Sodrása negyerejű Orchidea, bors is elpusztul Hát még a csiangli-fű Csak én vagyok állhatatos Igazam pompás erő Virít a mai napig Illata nem ölhető Ábrándom: békés összhang S bolygok: a Nőt keresem Minden ékesség birtokom Fölszállok, ereszkedem Ling-fen jóslata messze küld Várom szerencse-napom Jáde-követ lisztté őrölök Táplál merész utamon Süvítők sárkányaim Elefántcsont szekerem Nagy útra önként megyek Nem fér e földön szivem Irányom a Kunlun hegye Felhőkkel zászlós a nap Ékkő-csengőim rázkódnak Édesen sikonganak Égi Víz partján serkenek Nyugaton esteledem Zászlaim körül főnixek Suhognak ünnepien Vörös Folyó, Mozgó Homok Gyors utamon akadály "Sárkányom, verd a hidat Vezess, Nyugati Király" Bajos az út, parancsolok Várjon rám ezer szekér Balra vezénylem seregem Napnyugat Vize a cél Jáde-tengelyen száll, suhan Egyvégben ezer fogat Felleg-zászlók közt hajszolok Nyolc szilaj sárkány-lovat Fékezek, szelíden léptetek Lelkem lebeg magasan Örömem Kilenc Dal, Kilenc Tánc Játszhatok zavartalan Hágok az ég tetejére Lenézek, látom hazám Ló hőköl, kocsisa sír Áll az egész karaván Végszó Ne tovább! Nincs aki hazámban ismer S oda húz vissza szivem Társra ha itthon nem lelek Vezérlő példám: Peng-hszien JEGYZETEK Kao-jang -- mitikus császár, az "Öt uralkodó" egyike, másik nevén Csuan- hszü, akit Csu és Csin fejedelemségek uralkodócsaládjai ősükként tiszteltek Lettem a jin-év elején -- a régi Kínában az éveket egy tizenkettes, az állatkörhöz igazodó ciklus szavaival jelölték Keng-jin nap fordulatán -- a napok számlálására a tizenkettes ciklus szavait egy tízes ciklus szavaival párosították, s így egy hatvanas ciklus jött létre, amelynek huszonhetedik napja a keng-jin a Három Úr -- Jü, Tang és Ven-vang, a legendás Hszia-, Sang- és Csou- dinasztia megalapítói, a bölcs kormányzás eszményképei Jao és Sun -- a konfuciánus "aranykor" mitikus császárai, a bölcs király legtöbbet emlegetett két példaképe a filozófiai művekben Csie s Csou -- a hagyomány szerint a Hszia- és a Sang-Jin dinasztia utolsó uralkodói, mindketten különcök, zsarnokok, s bűneik miatt veszíti el uralkodóházuk az "égi megbízatást" Kilenc Ég -- Csü Jüan költészetében különleges jelentősége van a kilences számnak: a földön kilenc fejedelemség van, az égen kilenc Ég stb. -- a szám használata valószínűleg ősi sámánisztikus elképzelésekben gyökerezik Peng-hszien útja enyém --Csü Jüan verseiben gyakori utalás egy legendás bölcs példájára; egy későbbi hagyomány szerint Peng-hszien Sang-Jin-kori főminiszter volt, akinek tanácsait a király nem hallgatta meg, mire vízbefojtotta magát. Csü Jüan tehát a maga öngyilkosságára utalna a róla írt sorokban; más felfogás szerint azonban Peng-hszien egy régi bölcs, aki mondja-mondja tanácsait a királynak, az pedig száműzi, de a bölcs hűségét meg nem törheti Konok volt Kun... -- a legendás Hszia-dinasztia megalapítójának, Nagy Jünek az apja, akit Jao császár száműzött a Jü-hegy, a "Tollas Csúcs" vadonába, mert megbizatását, hogy az árvizet fékezze meg, nem tudta teljesíteni Keresem a Kétszer Dicsőt -- a mitikus Sun császárt, aki elődje, Jao császár művének folytatásával mintegy kettős dicsőséget szerzett Kilenc dalt fujt Csi, Kilenc szót -- a mitikus Hszia-dinasztia-beli Csi-vang csak a mulatozásban lelte örömét, s halála után a fia trónviszályba keveredett Mulatozott, vadászott Ji -- a mítosz szerint Ji, a nagy vadász ellen a felesége összeesküvést szőtt a szeretőjével, Han Csóval, s egy vadászatból hazatértében meg is ölték Szörnyű erős volt Csiao -- az előbbi történet folytatása: az erős Csiao, aki Han Csónak és Ji feleségének a fia volt, dorbézolással töltötte idejét, míg trónbitorló uralmát Sao-kang, a Hszia-ház felnövekedett sarja meg nem döntötte Csie -- a mitikus Hszia-dinasztia utolsó, méltatlan uralkodója Hou-hszin -- a Sang-Jin dinasztia utolsó, bűnös uralkodójának, Csounak másik neve Tang és Jü s a Csou-faj -- Tang a Sang-Jin dinasztia, Jü pedig a Hszia- dinasztia dicső megalapítója (az utóbbi a korábbi); a "Csou-faj" pedig nem a Sang-Jin dinasztia utolsó királyára vonatkozik, hanem az ennek uralmát megdöntő Csou-dinasztiára Cangvu -- annak a helynek a neve, ahol a mitikus Sun császár, a Kétszer Dicső van eltemetve Hszüanpu -- "Függőkert" a legendás Kunlun-hegységben, a kínai paradicsom, ahová haláluk után a mitikus császárok kerülnek Hszi-ho -- itt: a nap kocsisa, akit általában nőnek ábrázolnak a Jence-orom -- messzi nyugati hegység, ahol a nap lemegy a föld alá Égi Tó -- csillagzat Fej-lien -- a szél istene, akinek őzteste, madárfeje, szarvasagancsa és kígyófarka van a Fehér folyón átkelek -- a Kunlun-hegységből fakadó különböző színű folyók egyike Fu úrnőt keresd nekem -- a Lo-folyó istennőjét, akit a kínai mítosz Fu-hszi császár leányának tart Csien-szju -- Fu istennő egy bizalmas embere, akit a költő a házasság közvetítésére kér fel; a kínai imítosz szerint Fu-hszi császár egyik minisztere Látom a juszungi lányt -- Csien-tit, a Sang-Jin törzs ősanyját, aki egy toronyban lakott, s Kao-hszin, a Sang-Jin nép ősapja egy fecskét küldött hozzá, Csien-ti pedig megette a fecske tojását és terhes lett tőle Jujü-beli két Jao-lány -- a Hszia-házi Sao-kang, Han Cso és fia, az erős Csiao trónbitorlása miatt, Jujüben született és növekedett fel, s Jujü fejedelme hozzáadta feleségül két leányát és segítette az őt illető trón visszaszerzésében Ling-fen -- valószínűleg azonos Vu-fennel, a nyugati szent hegyen élő Tíz Sámán egyikével (a vu és a ling szó ugyanis egyképpen sámánt jelent) Vu-hszien -- a sámánok fejedelme Tang meglelte magának Nit -- a Sang-Jin dinasztia megalapítója miniszterévé tette Ji Jint Jü pedig Kao-jaót -- a Hszia-dinasztia alapítója pedig Kao-jaót Jüet, fujeni kőművest -- a rabszolgaságra ítélt Fu Jüe a legenda szerint falépítésen dolgozott, de Vu-ting, az egyik Sang-Jin király felfedezte és főminiszterévé tette Taglóval jól bánt Lü-vang -- Csou-házi Ven-vang híres minisztere a legenda szerint korábban mészáros volt Csi Huannak Ning-csi dalolt --a legenda szerint Ning-csi vándor kereskedő volt, akinek énekét egyszer meghallotta Csi fejedelemség Huan nevű királya, s nyomban miniszterévé tette Derekas Lanban hittem én -- Lan, azaz Orchidea: a hagyományos értelmezés szerint utalás Ce-lanra, Csu akkori fejedelmének fiára, aki Csü Jüan tanítványa is volt Hiuság viszi Csiaót -- Csiao, azaz Bors: a hagyományos értelmezés szerint utalás Csu egyik főemberére, Csü Jüan ellenlábasára Vörös folyó, Mozgó homok -- a Kunlunból fakadó különböző színű folyók egyike, és valószínűleg a Gobi sivatag Utószó Csü Jüan a kínai költészet atyja, első név szerint ismert nagy költője, talán legnagyobbja, Száműzetés (Li szao) című elégiája pedig a legfontosabb kínai költemények egyike. Csü Jüan (másképpen Csü Ping) a ma elfogadott nézet szerint i.e. 340-ben született és i.e. 278-ban halt meg, hatvankét éves korában. Életéről keveset tudunk,de annyit bizonyosan, hogy a dél-kínai Csu fejedelemség uralkodói csalágjából származott, egy ideig magas udvari tisztséget töltött be, de politikai ellenfelei megrágalmazták és a király száműzte. A hagyomány szerint hazája romlása feletti elkeseredésében öngyilkos lett, a Lo-folyóba vetette magát. Megrágalmaztatása és száműzetése nem tekinthető véletlennek, politikai törekvéseinek kudarca tetőződött be vele, ezért is válhatott nagy, közösségi problémákkal vívódó költészetének fő ihletőjévé és témájává. A költő korában a kínai történelem napirendjén a fejedelemségek szétaprózottságának felszámolása, az egységes kínai állam megteremtése volt. A hegemóniára két fejedelemség látszott a legesélyesebbnek, az egyik az északnyugati fekvésű Csin, a másik a déli Csu. Csü Jüan azért küzdött, hogy a fejedelemségek egyesítését hazája, Csu végezze el; ehhez azonban reformok kellettek volna az arisztokrácia ellen, így aztán szükségképpen szembekerült hazája udvari arisztokráciájával. Ezért rágalmazták meg, ezért száműzették, s tehetetlenül kellett néznie, hogyan rohan hazája a pusztulás felé, míg Csin -- ahol a reformok már korábban sikerrel jártak -- egymás után hódítja meg a fejedelemségeket. Csu a hegemóniáért vívott küzdelmet végül is elvesztette, az egységes kínai államot Csin teremtette meg. Ám alig tízegynéhány év alatt bebizonyosodik, hogy a kínai társadalom patriarkális béklyóit Csin sem tudta teljesen szétszakítani, és a Csin-ház uralmát követő Han-dinasztia korában -- amikor Csü Jüant és iskoláját felfedezik s hatásuk kibontakozik -- kiegyezésre kerül sor a régi és az új arisztokrácia között, s az ókori kínai társadalom és állam megmarad a fél-patriarkális despotizmus formáiban. A Csu-beli reformtörekvések kudarca ilyenformán első és különösen kiélezett esete a kínai társadalom később annyiszor ismétlődő megtorpanásainak, a kínai költészet számára pedig az első alkalom arra, hogy a gondolkodó fő megértse és a költő átélje: a kínai társadalom fejlődését a patriarkális bürokratizmusba merevedett őstársadalmi csökevények akasztják meg, teszik felemássá. Ennek a problémának művészi megragadásával lesz Csü Jüan a klasszikus kínai irodalom legnagyobb költőjévé, s így lesz az általa teremtett műfaj, az elégia a régi kínai költészet középponti műfajává. Csü Jün fő műve, a Száműzetés éppen ennek a problematikának kifejezése és amennyire ez sikerülhet, ábbrázolása is. A költemény a költő születésének és fiatalságának elbeszélésével indul, de ez az elbeszélő lendület igen hamar megtörik, reflexióba és lírába csap át. Töredezetten, lírává szaggatottan mondja el Csü Jüan hajthatatlan hűségét, megrágalmaztatását, elűzetését. A mű első része a stílusrealizmus eszközeivel önti versbe a költő földi bajait, magányosságát az elaljasodott korban, töretlen erényét és hűségét a királyhoz, aki egyedül tudná -- s mégsem tudja -- vállalni a történelmi feladatot: megrendszabályozni a patriarchális arisztokráciát, "jó kormányzást" teremteni. A "jó kormányzás" eszménye a konfuciánus filozófiából való, mégis: Csü Jüannak nem sok köze van kora patriarchális ideológiájához, amely már csak az arisztokrácia élősdiségének leplezésére való. Kétségtelen azonban, hogy gondolatvilága a konfucianizmusból nő ki, miként abból nő ki ugyanebben az időben Csin fejedelemségben a kor leghaladóbb filozófiája, a patriarchális viszonyokkal az emberi törvényeket szembeállító ún. legizmus is. Csü Jüan a múltból nem a rokoni kapcsolatok, hanem az erőskezű kormányzás hagyományos példáit emeli ki, vagy éppen az alacsony sorból főemberré emeltekét -- mindkettőre sokat hivatkoznak a legista filozófusok is, hiszen ezek a hagyományos példák az aktuális történelmi feladat megoldását segíthetik. A költemény első részének művészi hatását a költő büszke, férfias fájdalma alapozza meg, amelyet méltatlan elűzetése és tétlenségre kárhoztatása felett érez. A minden idegszálával politikus költő nem viselheti el a kényszerű tétlenséget; kocsijába fogja tehát a népi mitológia főnixeit és sárkányait, s nagy utazásnak indul a fantázia szárnyain, hogy meglelje igazát, feleségül vegye "a hölgyet", megértő társra találjon.A sámán- varázslás hatalma segíti, nagy lendülettel az égre száll, de az Ég Kapusa nem ereszti be, s ő egyszerre visszahuppan a földre. Mégis: beutazza a mitológia szent helyeit; mesés madarakat kér fel, hogy egy-egy istennőhöz közvetítői legyenek, de a leánykérés csak nem sikerül, megértő társat, eszményi királyt csak nem talál. Ekkor aztán Ling-fenhez, a szent sámánhoz fordul jóslatért, aki azt tanácsolja neki, utazza be a "kilenc tartományt", azaz a kínai fejedelemségeket, s hűsége valamelyikben biztosan párjára lel. A sámánok fejedelme megerősíti Ling-fen tanácsát, és Csü Jüan befogja sárkányait, felröppen az Égre, segíti a népi mitológia minden mesés hatalma, ám egyszerre csak szülőfalujára esik pillantása, s nem tud tovább menni, hazájától el nem szakadhat. Útján jónéhányszor megkísértette az idill: hogy megtalálja "a hölgyet"; megkísértette a menekülés vágya: akár az Égbe, akár más fejedelemségbe futhatna hazája problémái elől -- de ő sohasem enged, vállalja sorsát, még a tétlenségre kárhoztatást is. A tehetetlenséggel azonban soha meg nem békél: a költemény végén úgy érezzük, kezdődik minden előlről, a költő ezután is új meg új utakat próbál, ahogy eddig tette. A Száműzetés az eszmény sóvárgásának, szakadatlan és mindig eredménytelen megvalósítási kísérletének elégiája. Az eszmény megvalósításáért a költő új meg új lendületet vesz, de minden lendület megtorpan és aláhanyatlik, az epika mindig a lírába hull vissza. Ez a két mozzanat a mű kompozíciójának lényege, ez teszi két fő részből állóvá, ez teszi kétmozzanatossá minden egyes epizódját, sőt ez hat ki egészen a verselés módjáig: a Csü Jüan teremtette vers ritmusa ugyanis éppen olyan megtörtséget, kétmozzanatosságot mutat, mint a szanszkrit vagy a görög és római elégia ritmusa. A régi Kínában a haladás erői később is sokszor maradtak alul az őstársadalmi csökevényekkel vívott küzdelmükben: Csü Jüan tehát a legkínaibb és legfontosabb társadalmi problémával vívódik. S ezt mindig jó érezte meg a kínai nép, amely Csü Jüanban legnagyobb költőjét tiszteli azóta is, a Száműzetést pedig költészete egyik alapvető művének tekinti.